Ahogy már Rejtő Jenő is megmondta: "A sors olyan, mint egy részeges szabász: mikor belevág a szövetbe, még nem lehet tudni: felöltő lesz-e belőle vagy nadrág", ahogy azt sem tudható még, mi fog kisülni ebből a blogból, de arról van egy sejtésem, hogy bármi is lesz, az bő zsírban.

A bejegyzés megírása előtt jó kutatóként szakirodalmi áttekintést végeztem arról, milyen is egy jó blog és mitől lesz az igazán jó. Bár számos szakdolgozat elkészítését támogattam az elmúlt években, töredelmesen bevallom, ez az egyik gyengém, szóval az, hogy a házi feladatot eddig megcsináltam, még nem jelent semmit. Szép kilátások.

Az első tanács, amit minden szakértő megemlít, hogy olyan témában blogoljunk, amely legfőképp számunkra – de nyilván egy hozzánk hasonló érdeklődésű közösség/közönség számára is – fontos, és amiért őszintén, tiszta szívvel tudunk rajongani. Nálunk ilyen téma például az evés (őszintén, tiszta szívvel, nagy vigyorral, paprikás Joker-szájjal), de a szívünkhöz legalább olyan közel áll, és a mindennapjaink részét ugyanúgy képezi a folyamatfejlesztés. Hogy minden nap jobbak, hatékonyabbak és tisztábbak legyenek a folyamataink – legyen szó munkáról, vagy magánéletről -, és minden nap úgy feküdjünk le, hogy na, ma is tanultunk valamit. Szóval a téma adott, folyamatfejlesztés (bár nem garantálom, hogy evésről nem lesz majd szó a későbbiekben).

A második tanács, amit a blogistenektől kaptam az az, hogy találjuk meg azt a niche-t, azt a szegletét a társadalomnak, akit ez a téma érdekelhet. Ez már picit keményebb dió, hiszen a senkit-mindenkit érdekel skálán gyakorlatilag bárhol elhelyezhetnénk a folyamatfejlesztést, és lenne benne némi igazság. Nem érdekel senkit, mert sokan

 (1) maximálisan elégedettek a folyamataikkal, s közben varázsfelhőn utazva hessegetik el maguk elől a színes elefántokat,

 (2) félnek a változástól  - az a folt már 10 éve is ott volt, ne pont most nyúljunk már hozzá alapon

(3) „jóvanazúgy” - igaz, hogy Pista bácsi betűtévesztő és felcseréli a felfestett betűket, de majd átírjuk, ahogy eddig is

(4) elégedetlenek a folyamataikkal, de már beletörődtek, hogy úgyis minden rossz, és az is marad

avagy érdekel mindenkit hiszen sokan

(5) elégedetlenek a folyamataikkal és változtatni szeretnének rajtuk

(6) félnek a változástól, de muszáj - bár nem tudják, hogyan legyen fájdalommentesebb

(7) elégedettek a folyamataikkal, de érzik, hogy van még hová fejlődni

(8) úgy gondolják, hogy ha lehet valami jobb, akkor miért ne csináljuk a dolgokat inkább úgy?

(9) még mindig hiszik, hogy a vállalatok alapvető célja a profit maximalizálása és annak elkerülhetetlen velejárója a folyamatok monitorozása, fejlesztése és az önmagunkra való odafigyelés

Ha az eszemre hallgatok – és a vállalatokat, egyetemeket járva ezt testközelből megtapasztalva, átélve – azt mondom, az első csoportban lesznek többen, de ha a szívemre – és általában ezek jönnek be jobban – akkor a második csoportban. 

A harmadik tanács az volt, hogy teremtsek értéket. Egyetemi oktatóként (nem elítélni) és vállalati trénerként (nem becsukni a böngészablakot) egyébként nem is lehetne más a célom – bár őszintén szólva sokan éppen ezért tartanak tőlem. Na erre varrjak gombot.

A negyedik tanács, hogy legyek egyedi. Egy olyan világban, ahol a marketingesek a lábadról is ledumálnak egy jó szöveggel vagy jól megkomponált képpel,és ahol a klisészövegeket egymástól lenyúlni már nem túl nagy szám, egyedinek lenni nem is olyan könnyű. Így úgy döntöttem, én inkább igazi leszek. Olyan amilyen egyébként is – nagyszájú, nem megfutamodó, problémákkal szembenéző, magunk elé tükröt tartó, saját magunkon a legnagyobbakat derülni tudó. Mert amikor a szomszéd megkérdezi, hogy babát várok-e, akkor én merem azt válaszolni, hogy nem, csak felszedtem „pár” kilót. Mert - legfőképp magunk elől -  teljesen felesleges rejtegetni a hibákat, hiányosságokat, a turpisságok előbb-utóbb úgyis kiderülnek.

A Geek Factory-val éppen ez a célunk. Hogy egy olyan közösséget teremtsünk, akiknek igenis fontos, hogy minden nap hozzátegyenek valamit a munkájukhoz - vagy saját magukhoz-, és hogy a geek-ség, kockaság, megszállotság ne egy pejoratív jelző, hanem érdem lehessen. S hogy egy olyan közösség jöhessen létre, akik számára a tudás és a megszállottság érték, a próbálkozás a kudarc helyett a változás és a siker felé vezető út, s akiknek a tükör azt mutatja, amik valójában, s nem azt, amit látni szeretnének.

És ha már folyamatfejlesztés: Ma bőrös császárszalonnát sütöttem, amit megörökítettem videón, amint buburékolva sül, és megosztottam a barátnőimmel közös chat-en, mondva, hogy kell-e ennél szebb látvány. Az egyik barátnőm rögtön visszaírta, hogy nem, majd fél perc múlva rávágta, hogy de...ugyanez HAGYMÁVAL. Hiszen a közel tökéleteset is lehet fokozni, csak merni kell gondolkozni. Na erről fog szólni ez a blog.